9 |
17/B § (9) bek. h)
az ügyfélszolgálat működésére vonatkozó információk |
A tartalom nyomtatásához nyomja meg a Ctrl + p billentyűkombinációt, majd a nyomtatást.
A tartalom mentéséhez nyomja meg a Ctrl + p billentyűkombinációt, majd a mentést.
A tartalomban való kereséshez nyomja meg a Ctrl + f billentyűkombinációt
1. Szerződéskötési folyamat, felhasználóváltással kapcsolatos tudnivalók
2. Mi képezi a szennyvízdíj számlázás alapját?
3. Házi szennyvíz beemelő üzemeltetése, az üzemeltetés átadása az ÉTCS Kft-nek
4. Számlázással kapcsolatos tudnivalók
5. Számlabefizetés
6. Fizetéskönnyítési megoldások, behajtás
7. Műszaki ügyintézés
8. Panaszfelvétel, panaszkezelés, jogorvoslati lehetőségek
Az ÉTCS Kft a vonatkozó, hatályos jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetében a felhasználóval - felhasználási helyenként - közszolgáltatási szerződést köt. A közszolgáltatási szerződés - és annak melléklete, az üzletszabályzat - célja a közműves szennyvízelvezetéssel és kezeléssel, mint közüzemi szolgáltatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek Szolgáltatóra és Felhasználóra vonatkozó szabályainak rögzítése.
Az ÉTCS Kft szerződésmintája és az Üzletszabályzat elérhető weboldalunkon: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Munkatársaink személyes és telefonos ügyfélszolgálatunkon állnak Fogyasztóink rendelkezésére. Elérhetőségeink és ügyfélfogadási idő:
http://erdicsatornamuvek.hu/kozerdeku_informaciok/kapcsolat/ugyfelszolgalat_elerhetosege/
Ügyintézéshez lehetősége van időpontot foglalásra is:
http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/idopont_foglalas/
Amennyiben az ügyintézés során meghatalmazott jár el, úgy teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt meghatalmazás szükséges az ügyintézéshez.
Meghatalmazásunk elérhető: http://erdicsatornamuvek.hu/userfiles/Meghatalmazas_minta.pdf
Gazdálkodó szervezet képviseletében a cégkivonatban szereplő képviselő járhat el. A képviselő teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazással más személyt is megbízhat a Szolgáltató előtti eljárással. A meghatalmazásban pontosan meg kell fogalmazni annak terjedelmét, pontosan milyen eljárásokban, nyilatkozattételben jogosult a meghatalmazott eljárni, illetőleg kifejezetten nyilatkozni kell a meghatalmazásban arról, hogy a képviselő eljárását a Társaság eljárásaként ismerik el. A meghatalmazáson túlmenően, a meghatalmazott személy személyi azonosítására alkalmas igazolványa bemutatása alapján kerülhet sor ügyintézésre.
A hatályos jogszabályok szerint a felhasználó személyében bekövetkezett változást a korábbi és az új felhasználó köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól számított 30 napon belül a víziközmű-szolgáltatónak bejelenteni az üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A bejelentés elmulasztása esetén a felhasználási helyen fennálló díjtartozás megfizetéséért és a víziközmű-szolgáltatót ért károkért a korábbi és az új felhasználó egyetemlegesen felel.
A fogyasztóváltás bejelentésére (eladás, bérlet, stb.) Ügyfeleinknek több lehetőséget is biztosítunk:
A beköltöző fogyasztó nélkül, csak az előző felhasználó bejelentése alapján az új fogyasztó részére nincs lehetőségünk elkészíteni a szolgáltatási szerződést, a megadott információk alapján Társaságunk felszólítja szerződéskötési kötelezettségére az új tulajdonost.
Az ingatlan birtokbaadásakor az helyi ivóvíz közszolgáltató weboldalán elérhető ( http://www.erdivizmuvek.hu ) elérhető birtokbaadási jegyzőkönyvet javasoljuk kitölteni a pontos elszámolás érdekében. Ez alapján az előző felhasználónak záró számla készül, akinek ezt, és az esetleg még be nem fizetett számláit, tartozásait ki kell egyenlítenie.
Természetesen a birtokbaadási jegyzőkönyv nem feltétlenül szükséges a szerződés megkötéséhez. A birtokbaadási jegyzőkönyv becsatolásától kizárólag abban az esetben tudunk eltekinteni, ha a felhasználási helyen üzemelő fogyasztásmérő rendszeresen, a szolgáltató által leolvasásra került, és a felhasználó már korábban birtokba került az ingatlanon, és az előző Felhasználó nevére kibocsátott számlákat sajátjaként kezelte, megfizette - vagy a fennálló tartozás megfizetését a felhasználó vállalja.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései alapján a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan tekintetében a szolgáltató és a lakossági felhasználó között a közszolgáltatási szerződés a víziközmű-szolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Az kiköltöző ügyfelünknek lehetősége van nullás igazolást igényelni, mellyel az új ügyfelünk felé igazolhatja, hogy az adott mérőállásig elszámolt Társaságunkkal és a díjak megfizetése is megtörtént. Amennyiben rendelkeznek nullás igazolással, a fogyasztóváltozáshoz a vevőnek elegendő beküldenie (e-mailen, faxon, levélben) a szükséges dokumentumok másolatát, mely alapján elkészítjük, és postai úton megküldjük a szerződést. Ez esetben ingyenes válaszborítékot mellékelünk a szerződés visszaküldésének megkönnyítéséhez.
A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok listája lakossági (magánszemély) felhasználó esetén: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok listája nem lakossági felhasználó esetén: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Jogszabály szerint a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel (szennyvízmennyiség mérő beépítésével) - mérés hiányában pedig az adott helyen fogyasztott vízmennyiség alapulvételével állapítható meg. Azaz amennyiben a szennyvízmennyiséget külön nem mérik, az elfogyasztott vízmennyiség alapján kell megfizetnie a szennyvízdíjat.
Szolgáltatási területünkön a jelenleg alkalmazott díjrendszer részeként Fogyasztóinknak - külön igénylés nélkül - május 1. és augusztus 31. közötti időszakban elfogyasztott vízmennyiség után 10% locsolási csatornadíj kedvezmény jár, azaz a fenti időszakban az elfogyasztott vízmennyiségnek csak a 90%-a után kell megfizetnie a szennyvízelvezetés díját.
További locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok által szabályozott módon megtervezett és kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási célú mellékvízmérő vagy locsolási ikerfőmérő telepítése szükséges. (További információk a Műszaki ügyintézésnél!)
A 10%-os mértékű locsolási csatornakedvezmény és a locsolási vízmérő által mért ivóvízmennyiség utáni csatorna-díjkedvezmény együttesen nem vehető igénybe.
Egyéb forrásból származó víz, nem közműves ivóvíz (fúrt, ásott kút, csapadékvíz) bevezetése a közműves szennyvízhálózatba
Amennyiben az ingatlan egyéb vízforrással rendelkezik, és a keletkezett szennyvizeket részben/egészben a közműves szennyvízhálózatba kívánja vezetni, Társaságunkkal egyeztetett helyen, hiteles mellékvízmérővel kell a vízmennyiséget megmérni, mely a csatornadíj számlázás alapját képezi. Ezen vízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, így a mérő beszerzésének, hitelesítésének, a terveztetés és kivitelezés költsége a Felhasználót terheli.
Társaságunk szolgáltatási területén a csapadékvíz, talajvíz, rétegvíz bevezetése a szennyvízcsatornába TILOS!
Amennyiben vitatja a szennyvízdíj számlán szereplő elvezetett szennyvíz mennyiségét
Lakossági ügyfeleink – szinte kivétel nélkül – szennyvízdíj számlájukban szereplő elvezetett szennyvíz mennyiségét az elfogyasztott ivóvízmennyiség alapján fizetik. Amennyiben a vízmérő által mért ivóvízmennyiséget vitatja, kérjük forduljon a helyi ivóvíz közszolgáltatótól, az ÉTV Kft-hez.Vízelfolyásra utaló jelek, teendők
Javasoljuk Felhasználóinknak, hogy legalább havonta egy alkalommal, egyszerű vizsgálattal a házi vízvezeték-hálózatot ellenőrizni szíveskedjen. Amennyiben az ingatlanon minden vízvételezési hely (pl. vízcsapok, kerti csap, stb.) elzárását követően a vízmérő fogyasztást jelez (nincs nyugalmi állapotban), valahol a házi vezetékhálózatban vízelfolyás történik. Ebben az esetben kérjük, szakemberrel ellenőriztesse a házi ivóvízhálózatot - amennyiben valóban meghibásodásról van szó, gondoskodjon annak haladéktalan elhárításáról, majd az elfolyás tényét jelentse be Társaságunknak.
Amennyiben vízelfolyás tapasztalható, és az elfolyt ivóvíz nem került a közműves szennyvízcsatorna hálózatba, és a fenti felhasználási hely rendelkezik közműves csatornabekötéssel, a javítást követően lehetősége van Társaságunkhoz kérelemmel fordulni - a javításról készült számla benyújtásával egyidejűleg - a számlázott szennyvízdíj mérséklése érdekében.
A hatályos jogszabályi előírások szerint a fogyasztási helyen nyilvántartott ügyfelünk köteles a víziközmű-szolgáltató számára a hiba keletkezésének helyét ellenőrizhető módon bemutatni és a javítást számlával igazolni.
Egy 2013. decemberi jogszabály módosítás alapján a Felhasználó igénybejelentéssel fordulhat a víziközmű-szolgáltató felé a háztartási szennyvízbeemelők (házi szennyvíz átemelő) működőképességének és üzembiztonságának, üzemképes állapotának folyamatos fenntartása céljából.
Az üzemeltetésbe történő átadás-átvétel célja a házi átemelő szivattyú működőképességének és üzembiztonságának, üzemképes állapotának folyamatos fenntartása.
Ha Önnél házi átemelő szennyvízszivattyú működik, és azt az ÉTCS Kft üzemeltetésébe kívánja adni, szíveskedjék megadni a felhasználási hely pontos címét és az eljáró személy (esetleg meghatalmazott) telefonos elérhetőségét, hogy az átvétellel kapcsolatos részletes információkról tájékoztatni tudjuk.
Amennyiben igénybejelentéssel fordul a közszolgáltatóhoz, és a szivattyút a szolgáltató üzemeltetésébe adja, az átvétel időpontjától a szolgáltató maga üzemelteti az átemelő szivattyút. Ez azt is jelenti, hogy a Szolgáltató saját döntése szerint a jelenleg üzemelő berendezést díjmentesen megjavítja, vagy akár díjmentesen le is cserélheti, ha az tönkre megy.
Amennyiben az új csatornabekötés kizárólag házi szennyvízátemelővel kivitelezhető, a bekötési terveknek tartalmaznia kell a házi átemelő műszaki dokumentációját is.
A házi beemelőt úgy kell elhelyezni, hogy az a Szolgáltató számára hozzáférhető célgéppel megközelíthető legyen. A házi beemelő lehetőség szerint típusengedéllyel rendelkező, a Szolgáltatóval egyeztetett műszaki tartalmú komplett berendezés legyen, (beemelő akna, szivattyú, szerelvények, elektromos kapcsoló szekrény).
A beemelő berendezésre és annak beépítésére, szükséges villamos energiaellátására a Felhasználónak a vonatkozó rendeletek szerinti tartalommal rendelkező kiviteli tervdokumentációt kell készíttetnie megfelelő tervezői jogosultsággal rendelkező szaktervezővel.
A Szolgáltató ellátja a szennyvízbekötéssel létesített a víziközmű hálózat részét képező háztartási szennyvizet a törzshálózatba juttató beemelő működtetésével, működőképességének és üzembiztonságával, üzemképes állapotának fenntartásával járó feladatokat, amennyiben Felhasználó biztosítja
- a szennyvíz beemelő megközelítésének és hozzáférhetőségének korlátozásmentes lehetőségét a Szolgáltató részére,
- a szennyvíz beemelő folyamatos energiaellátását, az előírásoknak megfelelően, szabványosan kialakított elektromos csatlakozási pontról.
További kérdéseivel kérjük, keresse fel ügyfélszolgálati irodánkat, vagy forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz.
Díjak
2012. január 1-én hatályba lépett a Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban Törvény), mely a víziközmű szolgáltatások korábbi önkormányzati díjmegállapító jogkörét megszüntette. Az alaptevékenységek díja hatósági áras lett, a víziközmű-szolgáltatásért a felhasználóknak a Törvény és a felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet szerint jóváhagyott díjat kell fizetnie.
Szíves figyelmébe ajánljuk a weboldalunkon elhelyezett díj kalkulátorunkat, mely segítségével a számlája várható összegén felül a becsült díjcsökkentés mértékét is megtudhatja. A víz- és csatornadíjakat, továbbá díj kalkulátorunkat itt érheti el. További kérdése esetén kérjük, forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz.
Rezsicsökkentés
A már hatályba lépett, a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény a 2013. július 1-től igénybevett szolgáltatások esetében a víziközmű-szolgáltatók által alkalmazott víz- és csatornaszolgáltatási díjak 10%-os csökkentését írta elő.
A díjcsökkentés az ÁFÁ-t is tartalmazó egységárakra, azaz az alapdíjakra és a fogyasztással arányos díjakra (továbbá a vízterhelési díjra) egyaránt vonatkozik.
Érintett felhasználói kör:
- azon természetes személy lakossági felhasználók, akik nem folytatnak jövedelemszerző tevékenységet a felhasználási helyen, társasházak, lakásszövetkezetek, lakóközösségek,
- bérlakás céljára hasznosított felhasználási helyek, ahol ugyan a Felhasználó nem lakossági felhasználó, de magánszemély bérlő használja a szolgáltatást.
A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény szerint a számla első oldalán színesben adunk összegszerű tájékoztatást a számlában számlázott fogyasztás után - a 2013. július 1-t követő elszámolási időszakra vonatkozóan a Felhasználó fizetési kötelezettségéről rezsicsökkentés nélkül. Továbbá a számlában feltűntetésre kerül az Ön megtakarítása Ft-ban a konkrét számlára vonatkozóan, és a 2013. július 1-ét követő időszakra vonatkozó göngyölt megtakarítás egyaránt.
A fizetendő díj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból áll.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény tartalmazza az alapdíjra és a fogyasztással arányos díjra vonatkozó rendelkezéseket.
A rendelkezésre állási alapdíjat definíció szerint a lakossági és a közületi fogyasztók a szolgáltatási díj részeként lakásonként és elkülönített fogyasztási helyenként fizetik azért, hogy a fogyasztási helyenként a nap minden időszakában megfelelő kapacitású és minőségű szennyvízelvezető és tisztítómű álljon a fogyasztó rendelkezésére. Tehát hiába nincs az adott fogyasztási helyen vízfogyasztás ill. szennyvízbebocsátás, a szolgáltatónak a szennyvíz elvezetésének, ill. megtisztításának lehetőségét biztosítania kell, az erre szolgáló infrastruktúrát fenn kell tartania.
A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében felmerült költségek forrása a fogyasztástól független alapdíj. Az alapdíj tartalmazza - a többi közműszolgáltatáshoz hasonlóan - az adott szolgáltatás, rendelkezésre állásának díját, és azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztás mértékétől függetlenül felmerülő állandó költségek egy részét (közműrendszer fenntartása, hibaelhárítás, 24 órás ügyelet biztosítása, stb.) arányosabban ossza szét a szolgáltatást folyamatosan vagy csak időszakosan igénybe vevő fogyasztók között.
A fogyasztással arányos díjat, mint a számla másik összetevőjét - az eddig megszokott módon - az igénybevett szolgáltatás mennyisége után köbméterenként kell fizetni, amely a fogyasztás mértékével arányosan változó összeg.
A számlázásunkról
Társaságunk nagyságrendileg 17 ezer Ügyfelünknek bocsát ki számlát, lakossági Felhasználók részére jellemzően kéthavi rendszerességgel, nagyfogyasztók részére havonta. A számlázásra vonatkozóan Társaságunk Üzletszabályzatának Általános Szerződési Feltételek 8. pontjában tájékozódhat.
Üzletszabályzatunkat itt tekintheti meg: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Az ÉTCS Kft vízmérő leolvasást nem végez, mérőállás bediktálást nem fogad. A csatornadíj alapját képező fogyasztásmérők leolvasását az ÉTCS Kft. megbízásából és felhatalmazása alapján az Érd és Térsége Regionális Víziközmű (ÉTV) Kft. (2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c.) végzi.
Kérjük, hogy a leolvasás időpontjában külön értesítés nélkül is biztosítsa a vízmérőhely szabad megközelítését és a vízmérő leolvasását.
Mintaszámlánkat, és az ahhoz kapcsolódó számla magyarázatot IDE kattintva megtekintheti. Amennyiben további kérdése merülne fel, munkatársaink telefonos ügyfélszolgálatunkon készséggel állnak rendelkezésére. Kérdéseit felteheti írásban is az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.
Az ÉTCS Kft jelenleg e-számla szolgáltatást nem kínál Ügyfeleinek.
Abban az esetben, ha az adott számla vagy részszámla összege nem éri el a bruttó 2.000 Ft-ot, úgy számla, illetve részszámla nem kerül kiállításra és a Felhasználó által fizetendő összeg a következő számlában jelenik meg, amennyiben az így keletkező számla fizetendő végösszege már eléri a bruttó 2.000 Ft-ot.
Ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor a Szolgáltató a felhasználó személyében bekövetkezett változás esetén állít ki elszámoló számlát vagy végszámlát.
A díj mellett az elvezetett szennyvíz mennyisége alapján a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvényben meghatározott szabályok szerint vízterhelési díj is fizetendő, amelyet a Szolgáltató a Felhasználónak a mindenkor fizetendő szennyvízről kiállított számlában számít fel és érvényesít. A vízterhelési díjat a Szolgáltató az állami költségvetésbe fizeti be.
Számla késedelmes kézhezvétele esetén
A hatályos jogszabályok szerint a számla eljuttatásáról oly módon kell gondoskodnunk, hogy a számla kiegyenlítésére Önnek a kézhezvételtől legalább 8 nap álljon rendelkezésére. A számla késedelmes kézhez vétele azonban nem mentesíti a Felhasználót a fizetési kötelezettsége alól.
A kézbesítésre vonatkozó részletes tájékoztatást Társaságunk Üzletszabályzatának 4. pontja tartalmazza. Üzletszabályzatunkat itt (link) tekintheti meg. Amennyiben aktuális számláját nem kapta kézhez, kérjük, azt jelezze telefonos ügyfélszolgálati munkatársainknak vagy elektronikus levél formájában az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.
Tájékoztatjuk, hogy ha önhibáján kívül eső okokból (pl. késedelmes kézbesítés esetén) késedelembe esne a számla befizetésével, úgy Társaságunk a számla rendezésére egy pótbefizetési határidő biztosítása mellett kamatmentes befizetési lehetőséget biztosít.
Számlakifogás
A Felhasználó a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül kifogással élhet az ÉTCS Kft-nél, amelynek a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettségre nincsen halasztó hatálya, kivéve, ha a számlán feltüntetett mennyiség az előző 12 hónap átlagfogyasztásának kétszeresét meghaladja. Az ÉTCS Kft. köteles a kifogást megvizsgálni, és a kifogás közlésétől számított 15 napon belül álláspontjáról a felhasználót írásban értesíteni.
Számlamásolatok díja
Társaságunknál a számlamásolatok kiadása első ízben mindig díjmentes. Amennyiben rendkívüli iratmásolatra, továbbá nem standard, az ügyfélszolgálati iroda által használt igazolásra van szüksége, adatszolgáltatási díj fizetendő. Az aktuális díjakról kérjük, tájékozódjon telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül.
Elektronikus ügyfélszolgálatunkon elérhető lehetőségek a számlázáshoz kapcsolódóan
Tájékoztatjuk, hogy regisztrált felhasználóként elektronikus ügyfélszolgálati rendszerünkön keresztül korábbi számláit is megtekintheti.
Továbbá lehetősége van a fizetési mód (csekkes, egyéni átutalás, csoportos beszedés) megváltoztatására, így időt megspórolva nem kell ügyfélszolgálati irodánkat felkeresnie.
A fent leírt lehetőségek igénybevételéhez kérjük, látogassa meg honlapunkat az alábbi elérhetőségen. www.erdicsatornamuvek.hu
Információk a vízterhelési és talajterhelési díjról
A 2004. január 1-jén életbe lépett 2003. évi LXXXIX. sz. törvénnyel levegő-, víz- és talajterhelési díj került bevezetésre. Ezeket összefoglaló néven környezetterhelési díjnak nevezik.
Vízterhelési díj
Hazánkban a teljes körű szennyvíztisztítás hiánya miatt továbbra is szennyező anyagok kerülnek élővizeinkbe. A folyamat megállítása érdekében a kormány megvizsgálta a terhelések további csökkenését célzó beruházások megvalósításának lehetőségét és döntött a vízterhelési díj fokozatos bevezetéséről. Ez a természetes környezet megóvását szorgalmazó intézkedés a „szennyező fizet” elv alapján arányos teherviselést jelent az állam és a környezethasználók között.
A hatályos törvény értelmében a víziközmű-szolgáltatók szedik be a vízterhelést előidéző fogyasztóktól a szolgáltatás árán felül, a szennyvízdíj számlában külön tételként megjelenő köbméterarányos díjat.
Talajterhelési díj
Hosszú évek óta a házi szennyvízszikkasztókon keresztül talajba szivárgó tisztítatlan szennyvíz környezetkárosító, szennyező hatású. A talajterhelési díjat azoknak kell fizetniük, akik előtt megvan a lehetőség arra, hogy a szennyvizüket a települési csatornahálózaton keresztül a tisztító telepre vezessék - azaz az ingatlanuk előtt megépült a csatorna -, de nem élnek vele.
Talajterhelési díjat a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezés esetében a szolgáltatott víz mennyisége után kell fizetni, amelyet, csökkenteni kell az ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott, illetve külön jogszabály szerint locsolási célú felhasználásra figyelembe vett vízmennyiséggel.
A talajterhelési díjjal szeretnék a törvényalkotók ösztönözni a lakosságot a környezetkárosító szennyvízszikkasztás felszámolására, a csatornabekötések létesítésére.
A talajterhelési díjat helyi adó formájában a helyi önkormányzatok szedik be a vízszolgáltatóktól kapott adatszolgáltatás alapján, ezért bővebb tájékoztatásért kérjük, szíveskedjék a település polgármesteri hivatalának adóirodájához fordulni.
Számláink befizetésére azok keltétől számított 15 napon belül van lehetősége. A társaságunk által kibocsátott számlák kiegyenlítésére több lehetőséget biztosítunk:
Készpénzátutalási-megbízás (postai csekk)
Amennyiben a postai csekken történő fizetési módot választotta, úgy a számla ellenértékét kiegyenlítheti postán történő befizetéssel, a számlához mellékelt Készpénzátutalási-megbízás felhasználásával.
Csoportos beszedési megbízás
A számlakifizetés legkényelmesebb módja, amikor Ügyfeleink megbízást adnak a számlavezető bankjuknak, hogy a Szolgáltató számláinak ellenértékét Társaságunk a bankszámláról rendszeresen leemelje. Csoportos beszedési megbízást a bankjánál adhat. Megjelölhető egy felső értékhatár is, ameddig a számlák kiegyenlítését Ön engedélyezi a bank számára.
Amennyiben csoportos beszedési megbízással kívánja szennyvízdíjszámláit kiegyenlíteni, kérjük a számlavezető pénzintézeténél a megbízásában az alábbi adatokat megadni szíveskedjék:
Jogosult neve: Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft.
Jogosult azonosítója: A23921917
Fogyasztóazonosító: a számlalevél 3. oldalának felső részén található 9 jegyű vevő (fizető) azonosító szám.
A pénzintézethez eljuttatandó formanyomtatványunkat itt érhető el: http://www.erdicsatornamuvek.hu/
Banki eseti átutalás
Lehetősége van eseti banki átutalással is rendezni a számla ellenértékét.
Bankszámlaszámunk: 12020304-01337119-00100006 (Raiffeisen Bank Zrt)
Átutalásnál kérjük, minden esetben tüntesse fel a közleményben a 9 jegyű felhasználó azonosító számot illetve a számla sorszámát!
Amennyiben átutalásában nem adja meg a számla sorszámát, úgy a beérkezett összeget a legrégebbi ki nem fizetett számlájának teljesítésére számoljuk el.
Természetesen készpénzzel illetve bankkártyával is kiegyenlítheti számláját személyesen, Érd, Felső u. 2. szám alatti ügyfélszolgálati irodánkban, nyitvatartási időben.
A fizetési módot legegyszerűbben elektronikus ügyfélszolgálatunkon módosíthatja, ahol jelenlegi folyószámla egyenlegét is megtekintheti!
További információk: www.erdicsatornamuvek.hu
Kérjük, fordítson figyelmet a számlája határidőben történő kiegyenlítésére!
A fizetési határidőt a számla első oldalát helyeztük el, késedelmes befizetés esetén az ÉTCS Kft jogosult a Ptk. szerinti késedelmi kamat felszámítására.
Fizetési halasztás
Amennyiben számlája pénzügyi rendezése nehézséget okoz Önnek, lehetősége van arra, hogy fennálló díjtartozását fizetési határidőt követően teljesítse, amennyiben erre irányuló kérelmét Társaságunkhoz eljuttatja. Kérelme elbírálásra kerül, majd ennek eredményéről írásban értesítjük.
Részletfizetési megállapodás
Amennyiben fizetési nehézségei miatt felhalmozott díjtartozásának, vagy nagyobb összegű számlájának kiegyenlítését egy összegben nem tudja vállalni, kérheti a díjhátraléka részletekben történő megfizetését. Kérelmének jóváhagyása esetén Társaságunk elkészíti a részletfizetési megállapodást, mely a mindkét fél által történő aláírást és a Szolgáltató példányának visszaérkezését követően lép érvénybe. Részletfizetés naptári évenként egyszer kérhető.
Amennyiben bármely részlet határidőre történő befizetését elmulasztja, a fennmaradó tartozása azonnali egy összegben esedékessé válik a költségekkel és késedelmi kamatokkal együtt, illetve újabb részletfizetési kérelme automatikusan elutasításra kerül. A részletek fizetése mellett a mindenkor esedékes számlákat is ki kell egyenlítenie.
Részletfizetési lehetőség iránti kérelmét elektronikus ügyfélszolgálatunkon keresztül is eljuttathatja: www.erdicsatornamuvek.hu
Igénybe vehető támogatások
A helyi Önkormányzatoknál működő családsegítő szolgálatnál lehetősége van adósságkezelési támogatás igénybevételére (a támogatási forma településenként eltérhet). Az adósságkezelés célja, hogy az igénybevevőket segítse díjhátralékuk (lakhatási költségek körébe tartozó közüzemi díjtartozás) csökkentésében és - lehetőség szerint - azok megszűntetésében.
Az adósság rendezéséhez többféle támogatás vehető igénybe melyeket a mindenkor hatályos helyi rendeletek szabályoznak. A támogatások igényléséhez mindig a családsegítő szolgálattal való szoros együttműködés szükséges.
Fizetési felszólítás, késedelmi kamat
Amennyiben fizetési határidőn belül nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, Társaságunk fizetési felszólítást küld egy készpénzátutalási megbízással (postai sárga csekk), mely segítéségével a fennálló díjtartozását egy összegben rendezheti. A késedelmes napokra a Ptk. szerinti késedelmi kamatot számítjuk a szennyvízdíj számlán feltüntetett fizetési határidőt követő első naptól kezdődően a tartozás kiegyenlítésének napjáig.
Jogi eljárás
Amennyiben nem intézkedik a díjtartozás rendezése érdekében, követelésünket Társaságunk jogi képviselőjének átadjuk, hogy a kintlévőségünk mielőbbi megtérülése érdekében Felhasználónk felé bírósági úton eljárjon. Jogi képviselő fizetési meghagyásos eljárást kezdeményez, majd ezt követően nem teljesítés esetén gondoskodik a végrehajtási eljárás megindításáról, amely végső esetben akár az ingatlan árverésen történő értékesítéséhez és egyéb szankciókhoz is vezethet.
Amennyiben az előző pontban részletezett jogi eljárás megindítására sor kerül, további költségek merülnek fel, melynek megfizetése az adóst terhelik. Ilyenek pl.: a fizetési meghagyás megindításával összefüggő díj, jogtanácsosi munkadíj, végrehajtási eljárás megindításával kapcsolatban felmerült díj, végrehajtónak fizetendő díjak, költségek, jutalékok, adatszolgáltatások díjai.
Mellékszolgáltatási szerződés felmondása
Amennyiben Ön társasházi ingatlannal és mellékvízmérővel rendelkezik, a megkötött mellékszolgáltatási szerződése 60 napot meghaladó díjtartozás esetén további 15 napos határidővel felmondásra kerül, amennyiben díjtartozása rendezése ügyében felszólításunk ellenére nem intézkedik. A mellékszolgáltatási szerződések felmondásáról a bekötési vízmérő Felhasználóját Társaságunk tájékoztatja. A mellékszolgáltatási szerződés felmondását követően az adott fogyasztási helyhez kapcsolódó díjak (alapdíj és fogyasztással arányos díj) a bekötési vízmérő szerinti Felhasználónak kerülnek számlázásra.
A védendő felhasználói kör
Víziközmű törvény 2014. január 1-től hatályos módosításával lehetőség nyílt a védendő fogyasztói státusz kérelmezésére a víziközmű szolgáltatásban is.
Amennyiben Ön szociális helyzete alapján rászoruló Felhasználónak minősül, kedvezményként részletfizetésre és fizetési halasztás igénybevételére jogosult, a védendő csoportokba történő felvételét Önnek kell kérelmeznie Társaságunknál, rászorultságát pedig dokumentumokkal igazolnia kell.
A védendő felhasználói körbe tartozás igazolásának módját, valamint a kedvezményeket és azok igénybevételének feltételeit, továbbá a különleges bánásmódra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja majd meg, mely még nem került kihirdetésre.
A rendelet megjelenését követően Társaságunk a honlapján ( www.erdicsatornamuvek.hu) és az Érd, Felső u. 2. szám alatti ügyfélszolgálati irodában haladéktalanul elérhetővé teszi a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos információkat, illetve az ehhez szükséges nyomtatványokat.
A részletes szabályokról rendelkező Kormányrendelet megjelenéséig Társaságunk a részletfizetési és fizetéshalasztás kedvezményeket – ahogyan eddig is - megvizsgálja és egyedi elbírálás alapján engedélyezheti.
Csatornabekötés
Kérjük, olvassa el a csatornarákötéssel kapcsolatos standard és egyszerűsített tájékoztatóinkat weboldalunkon. Elérhetőségük: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Nyári locsolási kedvezmény, locsolási célú mellékmérő létesítése
Szolgáltatási területünkön a jelenleg alkalmazott díjrendszer részeként Fogyasztóinkat - külön igénylés nélkül – az év május 1. és augusztus 31. közötti időszakában elfogyasztott vízmennyiség után 10% locsolási célú csatornadíj kedvezmény illeti meg.
További locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok és Üzletszabályzatunk által szabályozott módon kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási célú mellékvízmérő telepítése szükséges.
A 10%-os mértékű locsolási csatornakedvezmény és a locsolási vízmérő által mért ivóvízmennyiség utáni csatornadíj-kedvezmény együttesen nem vehető igénybe.
A Szolgáltató lehetőséget biztosít a Felhasználó költségére az ingatlanon belül locsolási célú mellékmérő beépítésére. A locsolási célú vízmérő esetében a mérőn átfolyt, locsolásra használt ivóvízmennyiség után nem kell csatornahasználati díjat fizetni, e mennyiség tekintetében a Szolgáltató szennyvízdíj kedvezményt számol el a kibocsátott számlában.
A locsolási mellékvízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, ezért megfelelő működéséről, hitelesítéséről, karbantartásáról, javításáról, cseréjéről, kárveszélyviseléséről saját költségén kell gondoskodnia. A Felhasználó a felszerelt mellékmérőt Szolgáltatóval külön díjazás ellenében átveteti és plombáltatja. „Az elkülönített locsolási vízhasználat, mellékvízmérővel történő mérésének és elszámolásának feltételeire” vonatkozó megállapodás kötése csak ebben az esetben lehetséges.
Amennyiben a locsolási mellékmérő beépítését, illetve cseréjét nem az ÉTV Kft. végezte el, a locsolási célú mellékvízmérőn mért vízfogyasztások szerinti szennyvízdíj jóváírás vonatkozásában csak a mérőcsere előtti legutolsó, és a csere utáni, a Szolgáltató műszaki átvételének, plombálásakor feljegyzett induló új mérő állást tudja figyelembe venni a Szolgáltató.
A bekötési vízmérő szerinti Felhasználó locsolási célú elkülönített vízhasználatra az ÉTV Kft-vel és az ÉTCS Kft-vel írásban háromoldalú megállapodást köthet, amelyet az ingatlan tulajdonosa vagy egyéb jogcímen használója kezdeményezhet (igénybejelentés).
Locsolási célú mellékvízmérő esetében a mérő által mért ivóvízmennyiség vonatkozásban csatornaszolgáltatási díjkedvezményt számol el a Szolgáltató a számlában. A vízmérőnek a házi vezetékhálózatba történő beépítéséhez a helyi ivóvíz közszolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges, melyben a Szolgáltató nyilatkozik a megvalósíthatóságról, ennek feltételei a következők:
- a Felhasználó biztosítja, hogy az öntözővezetékről csak öntözési célú vízfelhasználás történhet, abból szennyvizet nem keletkeztet
- az öntözővíz a csatornahálózatba nem vezethető,
- a szolgáltatás kialakításának ellenőrzéséhez a Felhasználó feltétel nélküli és visszavonhatatlan hozzájárulását adja.
A locsolási célú vízmérő vonatkozásában létrejött megállapodás együttes előfeltétele:
- locsolási célú vízhasználatra vonatkozó írásbeli igénybejelentés,
- az ÉTV Kft. és az ÉTCS Kft. előzetes hozzájárulása,
- a locsolási célú vízmérőnek az ivóvíz-hálózatba történő beépítéséhez a bekötési vízmérő szerinti felhasználó, valamint az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása,
- a felhasználási hely vízfogyasztásának bekötési vízmérővel történő mérése, és közüzemi szerződés megléte, amelyhez a locsolási célú vízhasználat csatlakozni kíván,
- a felhasználási helynek lejárt határidejű számlatartozása az ÉTCS Kft felé nem lehet.

Szennyvízszolgáltatás szüneteltetése
A hatályos jogszabályok és Társaságunk Üzletszabályzata szerint a Felhasználó a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával kezdeményezheti a víziközmű-szolgáltatás szüneteltetését, ha a felhasználási helyet átmenetileg nem használja.
A szünetelés kérelmezett ideje legfeljebb 1 év lehet.
A szennyvíz elvezetésére irányuló szolgáltatás szüneteltetését, illetve megszüntetését csak a Felhasználó által a népegészségügyi szakigazgatási szervtől beszerzett írásbeli hozzájárulás esetén hajtja végre a Szolgáltató.
A szüneteltetéssel kapcsolatosan a Szolgáltatónál felmerülő díjakat, költségeket a Felhasználó viseli.
Szünetelésre az alábbi feltételek együttes fennállása esetén van lehetőség:
a) a felhasználó írásban kéri a szüneteltetést és nyilatkozik, hogy a felhasználási helyen rendszeres emberi tartózkodás nincs,
b) a felhasználó - amennyiben a felhasználási hely víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan - nyilatkozik, hogy nem a víziközmű-rendszerből származó egyéb vizet a szennyvíz-törzshálózatba nem kíván vezetni,
c) a szüneteltetés végrehajtásához a műszaki előfeltételek biztosítottak,
d) a felhasználó a szünetelés foganatosításával együtt járó költségek előzetes megfizetéséről szóló igazolást, és a felhasználási hely tulajdonosának (amennyiben az nem azonos a felhasználóval) hozzájárulását csatolta.
A Szolgáltató a szüneteltetett víziközmű-szolgáltatás idejére szolgáltatási díjat nem számol fel, így alapdíjat sem.
Szolgáltatás megszüntetése
A víziközmű-szolgáltatási szerződést közműves ivóvízellátás esetén a felhasználó 60 napos határidővel felmondhatja. Ha a szerződést az ingatlant egyéb jogcímen használó mondja fel, előzetesen a tulajdonos hozzájárulását is be kell szereznie. A víziközmű-szolgáltatási szerződés felmondása nem érintheti hátrányosan az ingatlanon más felhasználó által igénybe vett közszolgáltatást.
Ebben az esetben a szolgáltatás újraindítása csak új bekötés létesítéseként végezhető.
Mivel a szennyvíz bekötővezeték leválasztása – az esetek többségében - közterületi földmunkával jár, ezért kizárólag közműegyeztetett tervdokumentáció birtokában van lehetőség a kérelmezésére.
Tájékoztatjuk, hogy a hatályos jogszabályok szerint a szennyvízelvezetési közszolgáltatás megszüntetésével kapcsolatosan felmerült költségeket, továbbá a szilárd útburkolat felbontásával és helyreállításával kapcsolatos költségeket a Felhasználó előzetesen köteles megfizetni a Szolgáltatónak.
Tájékoztatjuk, hogy a munkálatok elvégzéséhez a helyi polgármesteri hivataltól közterület bontási engedély is szükséges, a hivatal egyes esetekben szaktervező által készített forgalomtechnikai tervdokumentáció benyújtását is előírhatja.
A fenti közútkezelői, illetve önkormányzati engedélyek, illetve hozzájárulás birtokában van lehetőség arra, hogy a szolgáltatás megszűntetését a tulajdonos vagy meghatalmazottja írásban kérje Ügyfélszolgálati irodánkban, a fenti összeg(ek) megelőlegezése mellett.
Tájékoztatjuk, hogy a szennyvízbekötés megszüntetésének megrendelésekor a felhasználási helyhez tartozó vevői folyószámláján nem lehet díjtartozás.
A bekötés megszüntetésekor munkatársaink a vízmérő állását is leolvassák, és az ezen mérőállás alapján záró számlát állítunk ki, mely rendezéséről a felhasználónak gondoskodnia kell.
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a mindenkor hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok és Társaságunk Üzletszabályzata szerint végzi panaszkezelési tevékenységét.
Ügyfélszolgálatunk a reklamációkra, panaszokra a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok által előírt 15 napos határidőn belül, egyéb megkeresésekre 30 napon belül válaszol.
Reklamációját, panaszát a következő módokon juttathatja el Társaságunkhoz:
- személyesen az Érd, Felső u. 2. alatti ügyfélszolgálati irodánkban,
- telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36-23-521591-es telefonszámon,
- e-mailben az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu címen,
- telefaxon a +36-23-521-759-es faxszámon,
- és postai úton a 2031 Érd, Pf. 55/1 levélcímen.
Tájékoztatjuk, hogy a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint első ízben a kifogásával a Szolgáltatót igazolt módon meg kell keresnie.
Amennyiben a reklamációjának Társaságunk által kivizsgálását követően Önhöz eljuttatott válaszunkban leírtakat nem fogadja el, vagy kifogása van a válasszal kapcsolatban, úgy az alábbi szervekhez fordulhat jogorvoslatért:
• Pest Megyei Békéltető Testület. - http://www.panaszrendezes.hu/
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240., Telefon/Fax: +36 1 269-0703, Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.:81, E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
• Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. - NFH - Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
Címe: 1135 Budapest, Lehel u. 43-47.,
Telefon: +36 1 329-7017 és +36 1 236-3900, Fax: +36 1 236-3956, Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 270 E-mail: fogyved.pestmegye@pmkh.hu
• Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. - Főoldal - Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Címe és levelezési címe: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 7. Telefon: +36 1 459-7777, Fax: +36 1 459-7766, E-mail: mekh@mekh.hu
Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek, ill. azok elérhetősége:
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
1068 Budapest, Városliget fasor 44.
Telefon: +36 1 413-2126
http://www.ofe.hu
E-mail: ofe@ofe.hu
Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület
1012 Budapest, Logodi u. 22-24.
http://www.fogyvedok.hu/
E-mail: kofe@fogyvedok.hu
Érdi Fogyasztóvédelmi Egyesület
Telefon: +36 70 703-4115
http://erdifogyved.lapunk.hu/
E-mail: erdifogyved@gmail.com
Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ)
1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: +36 1 331-1313
Fax: +36 1 331-1396
http://www.losz.hu
E-mail: losz@losz.hu
Ügyfélszolgálati irodánkban vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon előadott reklamációját vagy panaszát jegyzőkönyvben rögzítjük, mely jegyzőkönyvről lehetősége van a válaszunkkal együtt, vagy már a bejelentéskor azonnal másolati példányt kérnie.
Telefonos ügyfélszolgálatunkkal lefolytatott telefonbeszélgetését rögzítjük, 5 évig megőrizzük és kérésére díjmentesen – elektronikus formátumban - rendelkezésére bocsátjuk.

Az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft (továbbiakban: ÉTCS Kft, szolgáltató, közszolgáltató, víziközmű-szolgáltató) vonatkozó, hatályos jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetében a felhasználóval - felhasználási helyenként - közszolgáltatási szerződést köt. A közszolgáltatási szerződés - és annak melléklete, az üzletszabályzat - célja a közműves szennyvízelvezetéssel és kezeléssel, mint közszolgáltatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek Szolgáltatóra és Felhasználóra vonatkozó szabályainak rögzítése.

Munkatársaink személyes és telefonos ügyfélszolgálatunkon állnak Felhasználóink rendelkezésére. Elérhetőségeink és ügyfélfogadási idő:

Meghatalmazásunk elérhető: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/

A felhasználóváltás bejelentésére (eladás, bérlet, stb.) Ügyfeleinknek több lehetőséget is biztosítunk:
A beköltöző felhasználó nélkül, csak az előző felhasználó bejelentése alapján az új felhasználó részére nincs lehetőségünk elkészíteni a szolgáltatási szerződést, a megadott információk alapján Társaságunk felszólítja szerződéskötési kötelezettségére az új tulajdonost.
Az ingatlan birtokbaadásakor az helyi ivóvíz közszolgáltató weboldalán elérhető ( http://www.erdivizmuvek.hu) elérhető birtokbaadási jegyzőkönyvet javasoljuk kitölteni a pontos elszámolás érdekében. Ez alapján az előző felhasználónak záró számla készül, akinek ezt, és az esetleg még be nem fizetett számláit, tartozásait ki kell egyenlítenie.

Az kiköltöző ügyfelünknek lehetősége van ún. nullás igazolást igényelni, mellyel az új ügyfelünk felé igazolhatja, hogy az adott mérőállásig elszámolt Társaságunkkal és a díjak megfizetése is megtörtént. Amennyiben rendelkeznek nullás igazolással, a felhasználóváltozáshoz a vevőnek elegendő beküldenie (e-mailen, faxon, levélben) a szükséges dokumentumok másolatát, mely alapján elkészítjük, és postai úton megküldjük a szerződést. Ez esetben ingyenes válaszborítékot mellékelünk a szerződés visszaküldésének megkönnyítéséhez.

A vonatkozó jogszabályok szerint a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel (szennyvízmennyiség mérő beépítésével) - mérés hiányában pedig az adott helyen fogyasztott vízmennyiség alapulvételével állapítható meg. Azaz amennyiben a szennyvízmennyiséget külön nem mérik, az elfogyasztott vízmennyiség alapján kell megfizetnie a szennyvízdíjat.
Nem veszi figyelembe az ÉTCS Kft a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál az elkülönített mérés hiányában, házikert öntözéséhez kizárólag május 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban felhasznált, az elszámolás alapjául szolgáló ivóvízfogyasztás 10 százalékát elérő vízmennyiséget, amennyiben azt a lakossági Felhasználó – az ellenőrzés lehetőségének előzetes értesítés mellőzésével történő felajánlásával – kéri. Az ÉTCS Kft. e csatornadíj kedvezményt mennyiségi korrekció útján biztosítja.
A jogszabályi környezet változása miatt a fenti kedvezményt 2016. évtől már igényelni kell, 2015. évben és az azt megelőző időszakban a kedvezményt igénylés nélkül biztosította az ÉTCS Kft minden lakossági Felhasználónak.
Legkésőbb 2016. február 28-ig a már szerződött lakossági Felhasználók részére az ÉTCS Kft az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény vonatkozásában igénylőlapot juttat el postai úton. A locsolási csatornadíj kedvezményre jogosító igénylőlap Társaságunk részére történő visszaküldésének határideje 2016. április 15, mely beérkezése esetén az ÉTCS Kft. a kedvezményt 2016. május 1-től biztosítja.
Amennyiben az igénylőlap 2016. április 15. után érkezik be az ÉTCS Kft-hez, úgy az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezményt a soron következő elszámolási periódusban biztosítjuk a Felhasználó részére, a korábbi periódusra elmaradt locsolási kedvezmény visszamenőlegesen nem érvényesíthető.
Új felhasználó esetében az igénylési lehetőség a közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződéskötéskor is lehetséges.
Az elkülönült mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény igénylésének feltételei:
• Írásos igénylés beérkezése a Szolgáltatónak adott év április 15-ig azzal, hogy Felhasználó lehetőséget biztosít Szolgáltatónak, hogy az igénybevétel feltételeit előzetes értesítés nélkül ellenőrizze.
• A Felhasználó egyéb, helyi vízvételi lehetőséggel nem rendelkezik (víziközműből szolgáltatott ivóvizet használ locsolás céljára), és nincs külön mérője a locsolási víz elszámolására.
• A felhasználási helyen hiteles bekötési vagy mellékvízmérő működik.
• Igénylő rendelkezik az ÉTCS Kft-vel kötött érvényes, közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződéssel, illetve nem áll fent teljes körű mellékmérősítés.
• A Felhasználónak nincsen lejárt tartozása az ÉTCS Kft. felé.
• Felhasználó legalább 100 m2-es, de legfeljebb 2.000 m2-es házikerttel rendelkezik. Ennek tényét Felhasználó a nyilatkozatban aláírásával igazolja.
A kérelmet nem szükséges évente meghosszabbítani, a kedvezményt a közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződés tartama alatt az ÉTCS Kft. folyamatosan biztosítja.
Felhasználói mérőállás diktálás hiányában a Szolgáltató arányosítással állapítja meg az fenti időpontokban a kedvezmény alapjául szolgáló kezdő és záró időpont mérőállásait, az arányosítással megállapított mérőállástól kerül a kedvezmény alkalmazásra az arányosítással megbecsült mérőállásig, soron kívüli szolgáltatói mérőleolvasást az ÉTCS Kft. az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény okán nem végez.
További locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok által szabályozott módon megtervezett és kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási mellékvízmérő vagy locsolási iker(fő)mérő telepítése szükséges. (További információk a Műszaki ügyintézés részben)

Egyéb forrásból származó víz, nem közműves ivóvíz (fúrt, ásott kút, csapadékvíz) bevezetése a közműves szennyvízhálózatba (telki vízmérő)
Amennyiben az ingatlan egyéb vízforrással rendelkezik, és a keletkezett szennyvizeket részben/egészben a közműves szennyvízhálózatba kívánja vezetni, Társaságunkkal egyeztetett helyen, hiteles telki vízmérővel kell a vízmennyiséget megmérni, mely a csatornadíj számlázás alapját képezi. Ezen vízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, így a mérő beszerzésének, hitelesítésének, a terveztetés és kivitelezés költsége a Felhasználót terheli.

Lakossági ügyfeleink – jellemzően – szennyvízdíj számlájukban szereplő elvezetett szennyvíz mennyiségét az elfogyasztott ivóvízmennyiség alapján fizetik. Amennyiben a vízmérő által mért ivóvízmennyiséget vitatja, kérjük forduljon a helyi ivóvíz közszolgáltatótól, az Érd és Térsége Víziközmű Kft-hez.
Vízelfolyásra utaló jelek, teendők
Javasoljuk Felhasználóinknak, hogy legalább 30 naponta egy alkalommal, egyszerű vizsgálattal a házi vízvezeték-hálózatot ellenőrizni szíveskedjen. Amennyiben az ingatlanon minden vízvételezési hely (pl. vízcsapok, kerti csap, stb.) elzárását követően a vízmérő fogyasztást jelez (nincs nyugalmi állapotban), valahol a házi vezetékhálózatban vízelfolyás történik.
Ebben az esetben kérjük, szakemberrel ellenőriztesse a házi ivóvízhálózatot. Amennyiben valóban meghibásodásról van szó, úgy kérjük gondoskodjon annak haladéktalan elhárításáról, és az elfolyás tényét azonnal jelentse be Társaságunknak az akkor leolvasott vízmérőállással.

3.Házi szennyvíz beemelő üzemeltetése, az üzemeltetés átadása az ÉTCS Kft-nek
Egy 2013. decemberi jogszabály módosítás alapján a lakossági Felhasználó igénybejelentéssel fordulhat a víziközmű-szolgáltató felé a háztartási szennyvízbeemelők (házi szennyvíz átemelő) működőképességének és üzembiztonságának, üzemképes állapotának folyamatos fenntartása céljából.

Ha Ön lakossági felhasználó és Önnél házi átemelő szennyvízszivattyú működik, és azt az ÉTCS Kft üzemeltetésébe kívánja adni, szíveskedjék megadni a felhasználási hely pontos címét és az eljáró személy (esetleg meghatalmazott) telefonos elérhetőségét, hogy az átvétellel kapcsolatos részletes információkról tájékoztatni tudjuk.

A rendelkezésre állási alapdíjat definíció szerint a lakossági és a közületi felhasználók a szolgáltatási díj részeként lakásonként és elkülönített fogyasztási helyenként fizetik azért, hogy a fogyasztási helyenként a nap minden időszakában megfelelő kapacitású és minőségű szennyvízelvezető és tisztítómű álljon a felhasználó rendelkezésére. Tehát hiába nincs az adott fogyasztási helyen vízfogyasztás ill. szennyvízbebocsátás, a szolgáltatónak a szennyvíz elvezetésének, ill. megtisztításának lehetőségét biztosítania kell, az erre szolgáló infrastruktúrát fenn kell tartania.
A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében felmerült költségek forrása a fogyasztástól független alapdíj. Az alapdíj tartalmazza - a többi közműszolgáltatáshoz hasonlóan - az adott szolgáltatás, rendelkezésre állásának díját, és azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztás mértékétől függetlenül felmerülő állandó költségek egy részét (közműrendszer fenntartása, hibaelhárítás, 24 órás ügyelet biztosítása, stb.) arányosabban ossza szét a szolgáltatást folyamatosan vagy csak időszakosan igénybe vevő felhasználók között.

Társaságunk nagyságrendileg 17 ezer Ügyfelünknek bocsát ki számlát, lakossági Felhasználók részére jellemzően kéthavi rendszerességgel, nagyfelhasználók részére havonta. A számlázásra vonatkozóan Társaságunk Üzletszabályzatának Általános Szerződési Feltételek 8. pontjában tájékozódhat.

Az ÉTCS Kft vízmérő leolvasást nem végez, mérőállás bediktálást nem fogad. A csatornadíj alapját képező fogyasztásmérők leolvasását az ÉTCS Kft. megbízásából és felhatalmazása alapján az Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft. (2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c.) végzi.

Mintaszámlánkat, és az ahhoz kapcsolódó számla magyarázatot weboldalunkon megtekintheti. Amennyiben további kérdése merülne fel, munkatársaink telefonos ügyfélszolgálatunkon készséggel állnak rendelkezésére. Kérdéseit felteheti írásban is az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.

Amennyiben aktuális számláját nem vagy jelentős késéssel kapta kézhez, úgy azt kérjük jelezze telefonos ügyfélszolgálati munkatársainknak vagy elektronikus levél formájában az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.

Felhasználó a számla kézhezvételét követően kifogással élhet az ÉTCS Kft-nél, amelynek a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettségre nincsen halasztó hatálya, kivéve, ha lakossági felhasználónak kibocsátott számláról van szó, továbbá a számlán feltüntetett mennyiség alapján a kifogásolt számlában feltűntetett havi fogyasztás az előző 12 hónap havi átlagfogyasztásának kétszeresét meghaladja, valamint a reklamáció közlésére még a fizetési határidő lejártát megelőzően került sor.
Az ÉTCS Kft. köteles a számlakifogást kivizsgálni, és a kifogás közlésétől számított 15 napon belül álláspontjáról a felhasználót írásban értesíteni.
Ha a számlakifogás benyújtása esetében a fenti, halasztó hatály feltételei nem teljesülnek, úgy a számlareklamáció benyújtásától függetlenül a Felhasználónak a megkifogásolt számlát a fizetési határidőn belül meg kell fizetnie.
Ha a számlakifogás halasztó hatályúnak minősül, de a kifogást az ÉTCS Kft elutasítja, úgy az elutasítást követően az eredeti (megreklamált, de nem módosított) számlát a válaszlevelünk kézhezvételét követő 8 napon belül késedelmi kamat nélkül fizetheti meg a Felhasználó.
Számlamásolatok díja
Társaságunknál a számlamásolatok kiadása első ízben mindig díjmentes. Amennyiben rendkívüli iratmásolatra, továbbá nem formanyomtatványon kezelhető, az ügyfélszolgálati iroda által használt igazolásra van szüksége, úgy adatszolgáltatási díj fizetendő. Az aktuális díjakról kérjük, tájékozódjon telefonos ügyfélszolgálatunkon vagy weboldalunkon.

Továbbá lehetősége van a fizetési mód (postai csekkes, egyéni átutalás, csoportos beszedés) megváltoztatására, így időt megtakarítva nem kell ügyfélszolgálati irodánkat felkeresnie.
A fent leírt lehetőségek igénybevételéhez kérjük, látogassa meg honlapunkat a következő elérhetőségen: www.erdicsatornamuvek.hu

A hatályos törvény értelmében a víziközmű-szolgáltatók szedik be a vízterhelést előidéző felhasználóktól a szolgáltatás árán felül, a szennyvízdíj számlában külön tételként megjelenő köbméterarányos díjat.

Számláink késedelmi kamatmentes befizetésére azok keltétől számított 15 napon belül van lehetősége. A társaságunk által kibocsátott számlák kiegyenlítésére több lehetőséget biztosítunk:

A pénzintézethez eljuttatandó formanyomtatványunkat itt érhető el: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/

Készpénzes díjbeszedés a felhasználási helyen
A fogyatékkal élő védendő felhasználók nyilvántartásában szereplő lakossági felhasználó kérelmezheti a számla ellenértékének a felhasználási helyen történő kiegyenlítését. Ennek időpontja kizárólag az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartási idejében lehetséges, és a pontos időpontról előzetesen a Felhasználó és az ÉTCS Kft. telefonos egyeztetést folytatnak le. A számla nem készpénzes fizetési móddal kerül kiállításra, a számla befizetését a helyszínen aláírt készpénz átvételi elismervény igazolja.
Készpénzzel illetve bankkártyával is kiegyenlítheti számláját személyesen, Érd, Felső u. 2. szám alatti ügyfélszolgálati irodánkban, nyitvatartási időben.

A fizetési határidőt a számla első oldalán helyeztük el, késedelmes befizetés esetén az ÉTCS Kft jogosult a Ptk. szerinti késedelmi kamat felszámítására.
6. Fizetéskönnyítési megoldások, behajtás, védendő felhasználók

Fizetési kedvezmények szociálisan rászoruló védendő felhasználók esetében
A szociálisan rászoruló védendő felhasználó 12 naptári hónapon belül egy alkalommal részletfizetési kedvezményt vagy fizetési haladékot kérhet. Erre a szociálisan rászoruló felhasználó figyelmét az ÉTCS Kft. a fizetési felszólításban felhívja, egyúttal tájékoztatja a szociálisan rászorulót a részletfizetés, illetve a fizetési haladék leghosszabb igénybe vehető időtartamáról és a tervezett fizetési ütemezésről.
Részletfizetési kedvezmény és fizetési haladék csak olyan szociálisan rászoruló felhasználót illet meg, aki vállalja, hogy a részletfizetés, fizetési haladék igénybevételének időtartama alatt igénybe vett víziközmű-szolgáltatás díját és a tartozás részösszegeit, illetve a tartozás halasztott összegét a víziközmű-szolgáltató által méltányosan megállapított, határidőben és ütemezésben kiegyenlíti.
Az ÉTCS Kft a szociálisan rászoruló felhasználó fizetési kedvezményre vonatkozó kérelmét 15 napon belül megválaszolja.
Amennyiben a szociálisan rászoruló Felhasználó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás feltételeit megszegi, a víziközmű-szolgáltató jogosult a részletfizetésre, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás azonnali hatályú felmondására. A részletfizetés, fizetési haladék időtartama alatt a kedvezménnyel érintett díjfizetési kötelezettség vonatkozásában a felhasználót kamat- és kötbérfizetési kötelezettség nem terheli.
A részletfizetés időtartama az igénylést megelőző 12 hónapban számlázott csatornadíj használatból számított:
• 1 havi átlagfogyasztás ellenértékét meg nem haladó tartozás esetén legalább két hónap,
• 3 havi átlagfogyasztás ellenértékét meg nem haladó tartozás esetén legalább öt hónap,
• 3 havi átlagfogyasztást meghaladó tartozás esetén legalább hat hónap.
A fizetési haladék időtartama legfeljebb 60 nap, különös méltánylást érdemlő esetben 90 nap. A részletfizetés, fizetési haladék tekintetében a fentiektől - a szociálisan rászoruló felhasználó javára – az ÉTCS Kft. eltérhet.

Mellékszolgáltatási szerződés („mellékmérős szerződés”) felmondása
Amennyiben Ön társasházi ingatlannal és mellékvízmérővel rendelkezik, és díjtartozása rendezése ügyében felszólításunk ellenére nem intézkedik, az érvényben lévő mellékszolgáltatási szerződést az ÉTCS Kft. a fizetési késedelem miatt kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátását követő 15 napos határidővel felmondhatja.
A mellékszolgáltatási szerződések felmondásáról a bekötési vízmérő szerinti Felhasználót (általában a közös képviselőt) Társaságunk tájékoztatja.
A mellékszolgáltatási szerződés felmondását követően az adott fogyasztási helyhez kapcsolódó díjak (alapdíj és fogyasztással arányos díj) a bekötési vízmérő szerinti Felhasználónak kerülnek számlázásra.
A védendő felhasználói kör
A víziközmű-szolgáltatási jogszabályok a legnehezebb helyzetben lévő lakossági Felhasználókat védelem alá helyezik. Ez azt jelenti, hogy a védendő felhasználók jogosultak bizonyos kedvezményekre, szolgáltatásokra, melyek azonban a víz- és csatornaszolgáltatás díját nem érintik. A védendő felhasználók a kedvezményeket és szolgáltatásokat csak egy felhasználási helyen vehetik igénybe.
A védendő felhasználók a védelemre jogosító, jogszabályban meghatározott tulajdonságuk alapján szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő felhasználóként részesülhetnek a víziközmű-szolgáltató által nyújtott, jogszabályban részletesen meghatározott kedvezményben.
Az a felhasználó, aki a fogyatékkal élő és a szociálisan rászoruló felhasználók nyilvántartásában egyidejűleg szerepel, jogosult igénybe venni a védendő felhasználókat megillető valamennyi kedvezményt.
A Hatályos jogszabályok szerint a nyilvántartásba történő felvételt a felhasználónak kell kérnie az ÉTCS Kft. ügyfélszolgálati irodájában díjmentesen elérhető és weboldaláról letölthető adatlap kitöltésével valamint a rászorultságot igazoló eredeti iratok bemutatásával az igazolás kiállításától számított 30 napon belül az ÉTCS Kft ügyfélszolgálati irodájában. A 30 nap elteltét követően új igazolást kell kérnie.
A védendő felhasználói körbe tartozás igazolására a felhasználó kérelmére a jegyző igazolja, hogy a felhasználó életvitelszerűen tartózkodik a kérelemben megjelölt felhasználási helyen, a védendő felhasználói státuszra jogosító ellátást megállapító szerv, hogy a kérelem benyújtásakor a védendő felhasználó részesül az adott ellátásban.
A védendő fogyasztók nyilvántartásba vételéhez szükséges adatlapok, ill. azok kitöltési útmutatója a www.erdicsatornamuvek.hu címen elérhető honlapunkról is letölthetőek illetve ügyfélszolgálati irodáinkon díjmentesen igényelhetőek.
A víziközmű-szolgáltató az igazolás céljára benyújtott iratokat és a bemutatott iratok másolatát a jogosultság megszűnését követő 5 évig köteles megőrizni.
Szociálisan rászoruló védendő felhasználók
A szociálisan rászoruló felhasználó különösen részletfizetés, és fizetési haladék igénybevételére jogosult. A szociálisan rászoruló felhasználó az (1) bekezdésnek való megfelelését
• a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 9. melléklet szerinti, 30 napnál nem régebbi, kitöltött és aláírt nyomtatvány, vagy
• a szociálisan rászoruló felhasználói státuszt megállapító szerv által kibocsátott, a jogosultság fennállását igazoló, 30 napnál nem régebbi igazolás, illetve határozat eredeti példányának bemutatásával igazolhatja a víziközmű-szolgáltató felé.
A víziközmű-szolgáltató a szociálisan rászoruló felhasználót a rászorultság szabályszerű igazolását követő 15 napon belül nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételről a felhasználót írásban tájékoztatja.
Ha a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló körülmény határozott ideig áll fenn, és annak meghosszabbítását a védendő felhasználó – a határidő lejártát 30 nappal megelőzően a víziközmű-szolgáltató által a részére megküldött írásbeli figyelemfelhívás ellenére – nem igazolja, a határozott idő lejártát követő 15 napon belül a víziközmű-szolgáltató az érintett védendő felhasználót törli a nyilvántartásból. A víziközmű-szolgáltató írásban értesíti az érintett felhasználót a nyilvántartásból való törlésről.
A nyilvántartásba történő felvételt követően a védendő felhasználó minden év március 31-ig köteles igazolni, hogy védettsége továbbra is fennáll. A víziközmű-szolgáltató a védendő felhasználókról vezetett nyilvántartásában a tárgyév február 15-én szociálisan rászoruló személyként nyilvántartott felhasználót a tárgyév március 15-jéig ezen kötelezettségéről közérthetően, írásban tájékoztatja, egyúttal megküldi részére a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 9. melléklete szerinti adatlapot. Az értesítést az ÉTCS Kft a számlalevélben is közölheti.
Ha a védendő felhasználók nyilvántartásában nem szereplő lakossági felhasználó díjtartozásával 45 napot meghaladó késedelembe esett, a víziközmű-szolgáltató további 15 napon belül írásban, közérthető módon és áttekinthető formában tájékoztatja a lakossági felhasználót a szociálisan rászoruló felhasználókat megillető kedvezményekről, a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel kérelmezésének módjáról, valamint megküldi részére a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 9. melléklet szerinti adatlapot. A tájékoztatást felhasználási helyenként évente egy alkalommal postázza az ÉTCS Kft.
Fogyatékkal élő védendő felhasználók
A fogyatékkal élő felhasználót különösen a méréssel, a leolvasással, a számlázással és a díjfizetési módokkal kapcsolatosan igényeinek megfelelő, különleges bánásmódban kell részesíteni.
A fogyatékkal élő lakossági felhasználó a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvételére való jogosultságát
a) a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. melléklet A) része szerinti, 30 napnál nem régebbi, kitöltött és aláírt nyomtatvány benyújtásával, és
b) ha
ba) vakok személyi járadékában részesül, a juttatást megállapító vagy folyósító szerv által kiadott, a jogosultság fennállását igazoló, 30 napnál nem régebbi határozat vagy igazolás eredeti példányának bemutatásával, vagy a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. melléklet B) része szerinti, 30 napnál nem régebbi, kitöltött és aláírt nyomtatvány benyújtásával;
bb) fogyatékossági támogatásban részesül, a juttatást megállapító vagy folyósító szerv által kiadott, a jogosultság fennállását igazoló, 30 napnál nem régebbi határozat vagy igazolás eredeti példányának bemutatásával, vagy a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. melléklet B) és C) része szerinti, 30 napnál nem régebbi, kitöltött és aláírt nyomtatvány benyújtásával; vagy
bc) a víziközmű-szolgáltatás megszüntetése, felfüggesztése a lakossági felhasználó vagy a vele közös háztartásban élő személy életét vagy egészségét közvetlenül veszélyezteti, a 10. melléklet C) része szerinti, 30 napnál nem régebbi, kitöltött és aláírt nyomtatvány benyújtásával igazolhatja.
A fogyatékosság jellegét, amely a fogyatékkal élő felhasználót alkalmatlanná teszi a fogyasztásmérő leolvasására, a mérőállás közlésére, a számlaolvasásra, vagy a számla felhasználási helyen kívüli, készpénzes fizetéstől eltérő kiegyenlítésére, továbbá az fenti bekezdés b) pont bc) alpontjának esetleges fennállását a kezelőorvos, ennek hiányában a háziorvos igazolja a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. melléklet C) része szerinti nyomtatvány kitöltésével. Ha a rehabilitációs szakigazgatási szerv, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményezési hatásköre az érintettre kiterjed, a kezelőorvos és a háziorvos a vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. melléklet C) része szerinti nyomtatványt e szerv szakvéleménye alapján tölti ki.
A víziközmű-szolgáltató a fogyatékkal élő felhasználót a rászorultság igazolását követő 15 napon belül nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételről a felhasználót írásban tájékoztatja.
A vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesülő személyt, mint fogyatékkal élő felhasználót nem kell személyes körülményeinek megfelelő, különleges bánásmódban részesíteni, ha vele együtt olyan nagykorú személy él, aki nem fogyatékkal élő felhasználó.
Az fenti bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti körbe tartozó, a felhasználóval egy háztartásban élő fogyatékkal élő személyre tekintettel, a fogyatékkal élőnek nem minősülő felhasználó is kérheti a fogyatékkal élő személyek nyilvántartásába történő felvételét, de ugyanazon fogyatékkal élő személyre tekintettel csak egy felhasználó egy felhasználási hely vonatkozásában szerepelhet a nyilvántartásban jogosultként.
Az fenti bekezdés b) pont ba) és bb) alpontja szerinti körbe tartozó fogyatékkal élő felhasználót megillető különleges bánásmód:
a) készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen,
b) a számla értelmezéséhez az érintett víziközmű-szolgáltató üzletszabályzata szerint nyújtott egyedi segítség (helyszíni számlamagyarázat, számlafordíttatás),
c) helyszíni (otthoni) ügyintézés lehetősége.
A lakossági felhasználó a fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel iránti kérelemben nyilatkozik arról, hogy az előző bekezdésben felsorolt szolgáltatások közül melyekre tart igényt. Az igényelt szolgáltatást legkésőbb a nyilvántartásba vételt követő 30. naptól kell biztosítani, illetve az esetleges műszaki beavatkozásokat 30 napon belül kell megkezdeni.
A fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásában szereplő felhasználó nyilatkozatát évente legfeljebb két alkalommal módosíthatja. Az így igénybe venni kívánt szolgáltatást a módosítási igény beérkezését követően, a 30. naptól kell biztosítani a felhasználó számára.
A fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásában szereplő lakossági felhasználó olyan igényét, amelyet a benyújtott iratok nem támasztanak alá, az érintett víziközmű-szolgáltató nem köteles teljesíteni.
A vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. mellékletének C) része szerint kiállított igazolás tartalmazza azon értesítendő személy elérhetőségét, akit az fenti bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti körbe tartozó fogyatékkal élő személy vonatkozásában a közműves ivóvízellátás, illetve közműves szennyvízelvezetés és -tisztítás szolgáltatási üzemszünet esetén értesíteni kell.
Jogosultságának ismételt igazolására a fogyatékkal élő felhasználó első ízben a nyilvántartásba történő felvételét követő naptári évben köteles.
A védendő felhasználó köteles a védelemre jogosultságot adó körülmény megváltozását vagy megszűnését 15 napon belül bejelenteni a víziközmű-szolgáltatónál.
A víziközmű-szolgáltató köteles a bejelentést követő 8 napon belül a változást a nyilvántartáson átvezetni, vagy a védendő felhasználót a nyilvántartásból törölni.
Csatornarákötés
Kérjük, olvassa el a csatornarákötéssel kapcsolatos tájékoztatónkat weboldalunkon. Elérhetőségük: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Locsolási mellékmérő létesítése
Locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok és Üzletszabályzatunk által szabályozott módon kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási célú mellékvízmérő telepítése szükséges.

A locsolási mellékvízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, ezért megfelelő működéséről, hitelesítéséről, karbantartásáról, javításáról, cseréjéről, kárveszélyviseléséről saját költségén kell gondoskodnia. A Felhasználó a felszerelt mellékmérőt Szolgáltatóval külön díjazás ellenében átveteti és plombáltatja.

Amennyiben az ingatlan egyéb vízforrással rendelkezik, és a keletkezett szennyvizeket részben/egészben a közműves szennyvízhálózatba kívánja vezetni, Társaságunkkal egyeztetett helyen, hiteles, ún. telki vízmérővel kell a vízmennyiséget megmérni, mely a csatornadíj számlázás alapját képezi. Ezen vízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, így a mérő beszerzésének, hitelesítésének, a terveztetés és kivitelezés költsége a Felhasználót terheli.

Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a mindenkor hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok és Társaságunk Üzletszabályzata szerint végzi panaszkezelési tevékenységét. Ügyfélszolgálatunk a reklamációkra, panaszokra a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok által előírt 15 napos határidőn belül, egyéb megkeresésekre 30 napon belül ad választ.

- telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 23 521591-es telefonszámon,

- telefaxon a +36 23 521759-es faxszámon,

A hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint első ízben a kifogásával a Szolgáltatót igazolt módon meg kell keresnie!

- Pest Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály. Címe: 1135 Budapest, Lehel út 43-47., Telefon: +36 1 236-3937, Levelezési címe: 1399 Budapest, Pf.661. E-mail: fogyved.pestmegye@pmkh.hu
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Ügyféliroda címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52., Levelezési címe: 1388 Budapest, Pf. 88. Telefon: +36 1 459-7777, Fax: +36 1 459-7766, E-mail: mekh@mekh.hu
- Pest Megyei Békéltető Testület. Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240., Telefon/Fax: +36 1 269-0703, Levelezési címe: 1364 Budapest, Pf.81, E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Társaságunk a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást, de nem veti alá magát döntésének. A békéltető testületek neve, címe és elérhetőségei itt találhatóak meg: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

- Pest Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály. Címe: 1135 Budapest, Lehel út 43-47., Telefon: +36 1 236 3937, Levelezési címe: 1399 Budapest, Pf. 661. E-mail: fogyved@pest.gov.hu, Honlap: http://fogyasztovedelem.kormany.hu
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Ügyféliroda címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52., Levelezési címe: 1388 Budapest, Pf. 88. Telefon: +36 1 459 7777, Fax: +36 1 459 7766, E-mail: mekh@mekh.hu, Honlap: http://www.mekh.hu
- Pest Megyei Békéltető Testület. Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240., Telefon/Fax: +36 1 269 0703, Levelezési címe: 1364 Budapest, Pf.81, E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu, Honlap: http://www.panaszrendezes.hu
Társaságunk a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást, de nem veti alá magát döntésének.
Amennyiben az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye nem Pest megye területén található, abban az esetben az Önhöz legközelebb eső Békéltető Testület elérhetőségét az alábbi oldalon találja meg: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

- Fogyasztóvédelmi kérdésekben: Érdi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály . Címe: 1135 Budapest, Lehel út 43-47., Telefon: +36 1 236 3937, Levelezési címe: 1399 Budapest, Pf. 661. E-mail: fogyved@pest.gov.hu

A hatályos jogszabályok szerint a felhasználó személyében bekövetkezett változást a korábbi és az új felhasználó köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól számított 30 napon belül a víziközmű-szolgáltatónak bejelenteni az Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A bejelentés elmulasztása esetén a felhasználási helyen fennálló díjtartozás megfizetéséért és a víziközmű-szolgáltatót ért károkért a korábbi és az új felhasználó egyetemlegesen felel.
A felhasználóváltás bejelentésére (eladás, bérlet, stb.) Ügyfeleinknek több lehetőséget is biztosítunk:
A beköltöző felhasználó nélkül, csak az előző felhasználó bejelentése alapján az új felhasználó részére nincs lehetőségünk elkészíteni a közszolgáltatási szerződést, a megadott információk alapján Társaságunk felszólítja szerződéskötési kötelezettségére az új tulajdonost.
Az ingatlan birtokbaadásakor az helyi ivóvíz közszolgáltató weboldalán elérhető ( http://www.erdivizmuvek.hu) elérhető birtokbaadási jegyzőkönyvet javasoljuk kitölteni a pontos elszámolás érdekében. Ez alapján az előző felhasználónak záró számla készül, akinek ezt, és az esetleg még be nem fizetett számláit, tartozásait ki kell egyenlítenie.
Természetesen a birtokbaadási jegyzőkönyv nem feltétlenül szükséges a közszolgáltatási szerződés megkötéséhez. A birtokbaadási jegyzőkönyv becsatolásától kizárólag abban az esetben tudunk eltekinteni, ha a felhasználási helyen üzemelő fogyasztásmérő rendszeresen, a szolgáltató által leolvasásra került, és a felhasználó már korábban birtokba került az ingatlanon, és az előző Felhasználó nevére kibocsátott számlákat sajátjaként kezelte, megfizette - vagy a fennálló tartozás megfizetését a felhasználó vállalja.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései alapján a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan tekintetében a szolgáltató és a lakossági felhasználó között a közszolgáltatási szerződés a víziközmű-szolgáltatás igénybevételével is létrejön.
Az kiköltöző ügyfelünknek lehetősége van ún. „nullás” igazolást igényelni, mellyel az új ügyfelünk felé igazolhatja, hogy az adott mérőállásig elszámolt Társaságunkkal és a díjak megfizetése is megtörtént. Amennyiben rendelkeznek nullás igazolással, a felhasználóváltozáshoz a vevőnek elegendő beküldenie (e-mailen, faxon, levélben) a szükséges dokumentumok másolatát, mely alapján elkészítjük, és postai úton megküldjük a szerződést. Ez esetben ingyenes válaszborítékot mellékelünk a szerződés visszaküldésének megkönnyítéséhez.
A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok listája elérhető a következő webcímen: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
A vonatkozó jogszabályok szerint a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel (szennyvízmennyiség mérő beépítésével) - mérés hiányában pedig az adott helyen fogyasztott vízmennyiség alapulvételével állapítható meg. Azaz amennyiben a szennyvízmennyiséget külön nem mérik, az elfogyasztott vízmennyiség alapján kell megfizetnie a szennyvízdíjat.
Nem veszi figyelembe az ÉTCS Kft a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál az elkülönített mérés hiányában, házikert öntözéséhez kizárólag május 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban felhasznált, az elszámolás alapjául szolgáló ivóvízfogyasztás 10 százalékát elérő vízmennyiséget, amennyiben azt a lakossági Felhasználó – az ellenőrzés lehetőségének előzetes értesítés mellőzésével történő felajánlásával – kéri. Az ÉTCS Kft. e csatornadíj kedvezményt mennyiségi korrekció útján biztosítja.
A jogszabályi környezet változása miatt a fenti kedvezményt 2016. évtől már igényelni kell, 2015. évben és az azt megelőző időszakban a kedvezményt igénylés nélkül biztosította az ÉTCS Kft minden lakossági Felhasználónak.
Legkésőbb 2016. február 28-ig a már szerződött lakossági Felhasználók részére az ÉTCS Kft az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény vonatkozásában igénylőlapot juttatott el postai úton. A locsolási csatornadíj kedvezményre jogosító igénylőlap Társaságunk részére történő visszaküldésének határideje 2016. április 15. volt, mely beérkezése esetén az ÉTCS Kft. a kedvezményt 2016. május 1-től biztosította.
Amennyiben az igénylőlap 2016. április 15. után érkezett be az ÉTCS Kft-hez, úgy az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezményt a soron következő elszámolási periódusban biztosítjuk a Felhasználó részére, a korábbi periódusra elmaradt locsolási kedvezmény visszamenőlegesen nem érvényesíthető.
Új felhasználó esetében az igénylési lehetőség a közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződéskötéskor is lehetséges.
Az elkülönült mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény igénylésének feltételei:
• Írásos igénylés beérkezése a Szolgáltatónak adott év április 15-ig azzal, hogy Felhasználó lehetőséget biztosít Szolgáltatónak, hogy az igénybevétel feltételeit előzetes értesítés nélkül ellenőrizze.
• A Felhasználó víziközműből szolgáltatott ivóvizet használ locsolás céljára, és nincs külön mérője a locsolási víz elszámolására.
• A felhasználási helyen hiteles bekötési vagy mellékvízmérő működik.
• Igénylő rendelkezik az ÉTCS Kft-vel kötött érvényes, közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződéssel.
• A felhasználó házikerttel (az ingatlan egybefüggő, beépítetlen, legfeljebb 2000 négyzetméter alapterületű kerthasználatú területrésze, amelyen nem üzletszerű gazdálkodási tevékenység valósul meg) rendelkezik. Ennek tényét Felhasználó a nyilatkozatban aláírásával igazolja.
A kérelmet nem szükséges évente meghosszabbítani, a kedvezményt a közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződés tartama alatt az ÉTCS Kft. folyamatosan biztosítja.
Felhasználói mérőállás diktálás hiányában a Szolgáltató arányosítással állapítja meg az fenti időpontokban a kedvezmény alapjául szolgáló kezdő és záró időpont mérőállásait, az arányosítással megállapított mérőállástól kerül a kedvezmény alkalmazásra az arányosítással megbecsült mérőállásig, soron kívüli szolgáltatói mérőleolvasást az ÉTCS Kft. az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezmény okán nem végez.
További locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok által szabályozott módon megtervezett és kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási mellékvízmérő vagy locsolási ikermérő telepítése szükséges. (További információk a Műszaki ügyintézés részben találhatók.)
A 10%-os mértékű locsolási csatornakedvezmény és a locsolási vízmérő által mért ivóvízmennyiség utáni csatorna-díjkedvezmény együttesen nem vehető igénybe.
Egyéb forrásból származó víz, nem közműves ivóvíz (fúrt, ásott kút, csapadékvíz) bevezetése a közműves szennyvízhálózatba (telki vízmérő)
Amennyiben az ingatlan egyéb vízforrással rendelkezik, és a keletkezett szennyvizeket részben/egészben a közműves szennyvízhálózatba kívánja vezetni, Társaságunkkal egyeztetett helyen, hiteles telki vízmérővel kell a vízmennyiséget megmérni, mely a csatornadíj számlázás alapját képezi. Ezen vízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, így a mérő beszerzésének, hitelesítésének, a terveztetés és kivitelezés költsége a Felhasználót terheli.
Társaságunk szolgáltatási területén a csapadékvíz, talajvíz, rétegvíz bevezetése a szennyvízcsatornába TILOS!
Amennyiben vitatja a szennyvízdíj számlán szereplő elvezetett szennyvíz mennyiségét
Lakossági ügyfeleink – jellemzően – szennyvízdíj számlájukban szereplő elvezetett szennyvíz mennyiségét az elfogyasztott ivóvízmennyiség alapján fizetik. Amennyiben a vízmérő által mért ivóvízmennyiséget vitatja, kérjük forduljon a helyi ivóvíz közszolgáltatótól, az Érd és Térsége Víziközmű Kft-hez.
Vízelfolyásra utaló jelek, teendők
Javasoljuk Felhasználóinknak, hogy legalább 30 naponta egy alkalommal, egyszerű vizsgálattal a házi vízvezeték-hálózatot ellenőrizni szíveskedjen. Amennyiben az ingatlanon minden vízvételezési hely (pl. vízcsapok, kerti csap, stb.) elzárását követően a vízmérő fogyasztást jelez (nincs nyugalmi állapotban), valahol a házi vezetékhálózatban vízelfolyás történik.
Ebben az esetben kérjük, szakemberrel ellenőriztesse a házi ivóvízhálózatot. Amennyiben valóban meghibásodásról van szó, úgy kérjük gondoskodjon annak haladéktalan (de legfeljebb 30 napon belüli) elhárításáról, és az elfolyás tényét azonnal jelentse be Társaságunknak az akkor leolvasott vízmérőállással.

Érintett felhasználói kör
- azon természetes személy lakossági felhasználók, akik nem folytatnak jövedelemszerző tevékenységet a felhasználási helyen, társasházak, lakásszövetkezetek, lakóközösségek,
- bérlakás céljára hasznosított felhasználási helyek, ahol ugyan a Felhasználó nem lakossági felhasználó, de magánszemély bérlő használja a szolgáltatást.
A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény szerint a számla első oldalán színesben adunk összegszerű tájékoztatást a számlában számlázott fogyasztás után - a 2013. július 1-t követő elszámolási időszakra vonatkozóan a Felhasználó fizetési kötelezettségéről rezsicsökkentés nélkül. Továbbá a számlában feltűntetésre kerül az Ön megtakarítása Ft-ban a konkrét számlára vonatkozóan, és a 2013. július 1-ét követő időszakra vonatkozó göngyölt megtakarítás egyaránt.
A fizetendő díj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból áll.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény tartalmazza az alapdíjra és a fogyasztással arányos díjra vonatkozó rendelkezéseket.
A rendelkezésre állási alapdíjat definíció szerint a lakossági és a közületi felhasználók a szolgáltatási díj részeként lakásonként és elkülönített fogyasztási helyenként fizetik azért, hogy a fogyasztási helyenként a nap minden időszakában megfelelő kapacitású és minőségű szennyvízelvezető és tisztítómű álljon a felhasználó rendelkezésére. Tehát hiába nincs az adott fogyasztási helyen vízfogyasztás ill. szennyvízbebocsátás, a szolgáltatónak a szennyvíz elvezetésének, ill. megtisztításának lehetőségét biztosítania kell, az erre szolgáló infrastruktúrát fenn kell tartania.
A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében felmerült költségek forrása a fogyasztástól független alapdíj. Az alapdíj tartalmazza - a többi közműszolgáltatáshoz hasonlóan - az adott szolgáltatás, rendelkezésre állásának díját, és azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztás mértékétől függetlenül felmerülő állandó költségek egy részét (közműrendszer fenntartása, hibaelhárítás, 24 órás ügyelet biztosítása, stb.) arányosabban ossza szét a szolgáltatást folyamatosan vagy csak időszakosan igénybe vevő felhasználók között.
A fogyasztással arányos díjat, mint a számla másik összetevőjét - az eddig megszokott módon - az igénybevett szolgáltatás mennyisége után köbméterenként kell fizetni, amely a fogyasztás mértékével arányosan változó összeg.
A számlázásunkról
Társaságunk nagyságrendileg 20 ezer Ügyfelünknek bocsát ki számlát, lakossági Felhasználók részére jellemzően kéthavi rendszerességgel, nagyfelhasználók részére havonta. A számlázásra vonatkozóan Társaságunk Üzletszabályzatának Általános Szerződési Feltételek 8. pontjában tájékozódhat.
Üzletszabályzatunkat itt tekintheti meg: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Az ÉTCS Kft vízmérő leolvasást nem végez, mérőállás bediktálást nem fogad. A csatornaszolgáltatási díj alapját képező fogyasztásmérők leolvasását az ÉTCS Kft. megbízásából és felhatalmazása alapján az Érd és Térsége Víziközmű Kft. (2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c.) végzi.
Kérjük, hogy a leolvasás időpontjában külön értesítés nélkül is biztosítsa a vízmérőhely szabad megközelítését és a vízmérő leolvasását.
Mintaszámlánkat, és az ahhoz kapcsolódó számla magyarázatot weboldalunkon megtekintheti. Amennyiben további kérdése merülne fel, munkatársaink telefonos ügyfélszolgálatunkon készséggel állnak rendelkezésére. Kérdéseit felteheti írásban is az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.
Az ÉTCS Kft jelenleg e-számla szolgáltatást nem kínál Ügyfeleinek.
A díj mellett az elvezetett szennyvíz mennyisége alapján a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvényben meghatározott szabályok szerint vízterhelési díj is fizetendő, amelyet a Szolgáltató a Felhasználónak a mindenkor fizetendő szennyvízről kiállított számlában számít fel és érvényesít. A vízterhelési díjat a Szolgáltató az állami költségvetésbe fizeti be.
Számla késedelmes kézhezvétele esetén
A hatályos jogszabályok szerint a számla eljuttatásáról oly módon kell gondoskodnunk, hogy a számla kiegyenlítésére Önnek a kézhezvételtől legalább 8 nap álljon rendelkezésére. A számla késedelmes kézhez vétele azonban nem mentesíti a Felhasználót a fizetési kötelezettsége alól.
Amennyiben aktuális számláját nem vagy jelentős késéssel kapta kézhez, úgy azt kérjük jelezze telefonos ügyfélszolgálati munkatársainknak vagy elektronikus levél formájában az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.
Tájékoztatjuk, hogy ha önhibáján kívül eső okokból (pl. késedelmes kézbesítés esetén) késedelembe esne a számla befizetésével, úgy Társaságunk a számla rendezésére egy pótbefizetési határidő biztosítása mellett kamatmentes befizetési lehetőséget biztosít.
Számlakifogás
Ha a számla tartalmát vitatja, kifogást emelhet. A kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére akkor van halasztó hatálya, ha azt a felhasználó a fizetési határidő lejártát megelőzően közölte, és a számlán feltüntetett mennyiség alapján számított havi fogyasztás az előző 12 hónap havi átlagfogyasztásának 150 százalékát meghaladja. Az ÉTCS Kft. köteles a számlakifogást kivizsgálni, és a kifogás közlésétől számított 15 napon belül álláspontjáról a felhasználót írásban értesíteni.
Ha a számlakifogás benyújtása esetében a fenti, halasztó hatály feltételei nem teljesülnek, úgy a számlareklamáció benyújtásától függetlenül a Felhasználónak a megkifogásolt számlát a fizetési határidőn belül meg kell fizetnie.
Ha a számlakifogás halasztó hatályúnak minősül, de a kifogást az ÉTCS Kft elutasítja, úgy az elutasítást követően az eredeti (megreklamált, de nem módosított) számlát a válaszlevelünk kézhezvételét követő 8 napon belül késedelmi kamat nélkül fizetheti meg a Felhasználó.
Számlamásolatok díja
Amennyiben rendkívüli iratmásolatra, továbbá nem formanyomtatványon kezelhető, az ügyfélszolgálati iroda által használt igazolásra van szüksége, úgy adatszolgáltatási díj fizetendő. Az aktuális díjakat Üzletszabályzatunk 7. pontja tartalmazza. Természetesen erről telefonos ügyfélszolgálatunkon vagy ügyfélszolgálati irodánkban is tájékozódhat.

Amennyiben fizetési határidőn belül nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, Társaságunk fizetési emlékeztetőt küld készpénzátutalási megbízással (postai sárga csekk), mely segítéségével a fennálló díjtartozását egy összegben rendezheti. A késedelmes napokra a Ptk. szerinti késedelmi kamatot számítjuk a szennyvízdíj számlán feltüntetett fizetési határidőt követő első naptól kezdődően a tartozás kiegyenlítésének napjáig.
Jogi eljárás
Amennyiben nem intézkedik a díjtartozás rendezése érdekében, tértivevényes módon, postai úton fizetési felszólítás küldünk a nyilvántartott Felhasználónak.
A felszólítás eredménytelensége esetén követelésünket Társaságunk jogi képviselőjének átadjuk, hogy a kintlévőségünk mielőbbi megtérülése érdekében Felhasználónk felé jogi úton eljárjon. A jogi képviselő fizetési meghagyásos eljárást kezdeményez, majd ezt követően nem teljesítés esetén gondoskodik a végrehajtási eljárás megindításáról, amely végső esetben akár az ingatlan árverésen történő értékesítéséhez és egyéb szankciókhoz is vezethet.

A víziközmű-szolgáltató a fogyatékkal élő felhasználót a rászorultság igazolását követő 8 napon belül nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételről a felhasználót írásban tájékoztatja.
A vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesülő személyt, mint fogyatékkal élő felhasználót nem kell személyes körülményeinek megfelelő, különleges bánásmódban részesíteni, ha vele együtt olyan nagykorú személy él, aki nem fogyatékkal élő felhasználó.
Az fenti bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti körbe tartozó, a felhasználóval egy háztartásban élő fogyatékkal élő személyre tekintettel, a fogyatékkal élőnek nem minősülő felhasználó is kérheti a fogyatékkal élő személyek nyilvántartásába történő felvételét, de ugyanazon fogyatékkal élő személyre tekintettel csak egy felhasználó egy felhasználási hely vonatkozásában szerepelhet a nyilvántartásban jogosultként.
Az fenti bekezdés b) pont ba) és bb) alpontja szerinti körbe tartozó fogyatékkal élő felhasználót megillető különleges bánásmód:
a) készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen,
b) a számla értelmezéséhez az érintett víziközmű-szolgáltató üzletszabályzata szerint nyújtott egyedi segítség (helyszíni számlamagyarázat, számlafordíttatás),
c) helyszíni (otthoni) ügyintézés lehetősége.
A lakossági felhasználó a fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel iránti kérelemben nyilatkozik arról, hogy az előző bekezdésben felsorolt szolgáltatások közül melyekre tart igényt. Az igényelt szolgáltatást legkésőbb a nyilvántartásba vételt követő 30. naptól kell biztosítani, illetve az esetleges műszaki beavatkozásokat 30 napon belül kell megkezdeni.
A fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásában szereplő felhasználó nyilatkozatát évente legfeljebb két alkalommal módosíthatja. Az így igénybe venni kívánt szolgáltatást a módosítási igény beérkezését követően, a 30. naptól kell biztosítani a felhasználó számára.
A fogyatékkal élő felhasználók nyilvántartásában szereplő lakossági felhasználó olyan igényét, amelyet a benyújtott iratok nem támasztanak alá, az érintett víziközmű-szolgáltató nem köteles teljesíteni.
A vonatkozó, 58/2013 számú Kormányrendelet 10. mellékletének C) része szerint kiállított igazolás tartalmazza azon értesítendő személy elérhetőségét, akit az fenti bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti körbe tartozó fogyatékkal élő személy vonatkozásában a közműves ivóvízellátás, illetve közműves szennyvízelvezetés és -tisztítás szolgáltatási üzemszünet esetén értesíteni kell.
Jogosultságának ismételt igazolására a fogyatékkal élő felhasználó első ízben a nyilvántartásba történő felvételét követő naptári évben köteles.
A védendő felhasználó köteles a védelemre jogosultságot adó körülmény megváltozását vagy megszűnését 15 napon belül bejelenteni a víziközmű-szolgáltatónál.
A víziközmű-szolgáltató köteles a bejelentést követő 8 napon belül a változást a nyilvántartáson átvezetni, vagy a védendő felhasználót a nyilvántartásból törölni.
Kérjük, olvassa el a csatornarákötéssel kapcsolatos tájékoztatónkat weboldalunkon. Elérhetőségük: http://erdicsatornamuvek.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto_dokumentumok/
Locsolási mellékmérő létesítése
Locsolási célú csatornadíj-kedvezmény igénybevételéhez a hatályos jogszabályok és Üzletszabályzatunk által szabályozott módon kivitelezett és a Szolgáltató által engedélyezett locsolási célú mellékvízmérő telepítése szükséges.
A 10%-os mértékű locsolási csatornakedvezmény és a locsolási vízmérő által mért ivóvízmennyiség utáni csatornadíj-kedvezmény együttesen nem vehető igénybe.
A Szolgáltató lehetőséget biztosít a Felhasználó költségére az ingatlanon belül locsolási célú mellékvízmérő beépítésére. A locsolási célú vízmérő esetében a mérőn átfolyt, locsolásra használt ivóvízmennyiség után nem kell csatornahasználati díjat fizetni, e mennyiség tekintetében a Szolgáltató szennyvízdíj kedvezményt számol el a kibocsátott számlában.
A locsolási mellékvízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, ezért megfelelő működéséről, hitelesítéséről, karbantartásáról, javításáról, cseréjéről, kárveszélyviseléséről saját költségén kell gondoskodnia. A Felhasználó a felszerelt mellékmérőt Szolgáltatóval külön díjazás ellenében átveteti és plombáltatja.
Amennyiben a locsolási mellékmérő beépítését, illetve cseréjét nem az ÉTV Kft. végezte el, a locsolási célú mellékvízmérőn mért vízfogyasztások szerinti szennyvízdíj jóváírás vonatkozásában csak a mérőcsere előtti legutolsó, és a csere utáni, a Szolgáltató műszaki átvételének, plombálásakor feljegyzett induló új mérő állást tudja figyelembe venni a Szolgáltató.
A bekötési vízmérő szerinti Felhasználó locsolási célú elkülönített vízhasználatra az ÉTV Kft-vel és az ÉTCS Kft-vel írásban háromoldalú megállapodást köthet, amelyet az ingatlan tulajdonosa vagy egyéb jogcímen használója kezdeményezhet (igénybejelentés).
Locsolási célú mellékvízmérő esetében a mérő által mért ivóvízmennyiség vonatkozásban csatornaszolgáltatási díjkedvezményt számol el a Szolgáltató a számlában. A vízmérőnek a házi vezetékhálózatba történő beépítéséhez a helyi ivóvíz közszolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges, melyben a Szolgáltató nyilatkozik a megvalósíthatóságról, ennek feltételei a következők:
- a Felhasználó biztosítja, hogy az öntözővezetékről csak öntözési célú vízfelhasználás történhet, abból szennyvizet nem keletkeztet
- az öntözővíz a csatornahálózatba nem vezethető,
- a szolgáltatás kialakításának ellenőrzéséhez a Felhasználó feltétel nélküli és visszavonhatatlan hozzájárulását adja.
A locsolási célú vízmérő vonatkozásában létrejött megállapodás együttes előfeltétele:
- locsolási célú vízhasználatra vonatkozó írásbeli igénybejelentés,
- az ÉTV Kft. és az ÉTCS Kft. előzetes hozzájárulása,
- a locsolási célú vízmérőnek az ivóvíz-hálózatba történő beépítéséhez a bekötési vízmérő szerinti felhasználó, valamint az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása,
- a felhasználási hely vízfogyasztásának bekötési vízmérővel történő mérése, és közüzemi szerződés megléte, amelyhez a locsolási célú vízhasználat csatlakozni kíván,
- a felhasználási helynek lejárt határidejű számlatartozása az ÉTCS Kft felé nem lehet.
Egyéb forrásból származó víz, nem közműves ivóvíz (fúrt, ásott kút, csapadékvíz) bevezetése a közműves szennyvízhálózatba (telki vízmérő)
Amennyiben az ingatlan egyéb vízforrással rendelkezik, és a keletkezett szennyvizeket részben/egészben a közműves szennyvízhálózatba kívánja vezetni, Társaságunkkal egyeztetett helyen, hiteles, ún. telki vízmérővel kell a vízmennyiséget megmérni, mely a csatornadíj számlázás alapját képezi. Ezen vízmérő a Felhasználó tulajdonát képezi, így a mérő beszerzésének, hitelesítésének, a terveztetés és kivitelezés költsége a Felhasználót terheli.
Társaságunk szolgáltatási területén a csapadékvíz, talajvíz, rétegvíz bevezetése a szennyvízcsatornába TILOS!
Szennyvízszolgáltatás szüneteltetése
A hatályos jogszabályok és Társaságunk Üzletszabályzata szerint a Felhasználó a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával kezdeményezheti a víziközmű-szolgáltatás szüneteltetését, ha a felhasználási helyet átmenetileg nem használja.
A szünetelés kérelmezett ideje legfeljebb 1 év lehet.
A szennyvíz elvezetésére irányuló szolgáltatás szüneteltetését, illetve megszüntetését csak a Felhasználó által a népegészségügyi szakigazgatási szervtől beszerzett írásbeli hozzájárulás esetén hajtja végre a Szolgáltató.
A szüneteltetéssel kapcsolatosan a Szolgáltatónál felmerülő díjakat, költségeket a Felhasználó viseli.
Szünetelésre az alábbi feltételek együttes fennállása esetén van lehetőség:
a) a felhasználó írásban kéri a szüneteltetést és nyilatkozik, hogy a felhasználási helyen rendszeres emberi tartózkodás nincs,
b) a felhasználó - amennyiben a felhasználási hely víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan - nyilatkozik, hogy nem a víziközmű-rendszerből származó egyéb vizet a szennyvíz-törzshálózatba nem kíván vezetni,
c) a szüneteltetés végrehajtásához a műszaki előfeltételek biztosítottak,
d) a felhasználó a szünetelés foganatosításával együtt járó költségek előzetes megfizetéséről szóló igazolást, és a felhasználási hely tulajdonosának (amennyiben az nem azonos a felhasználóval) hozzájárulását csatolta.
A Szolgáltató a szüneteltetett víziközmű-szolgáltatás idejére szolgáltatási díjat nem számol fel, így alapdíjat sem.
Szolgáltatás megszüntetése
A víziközmű-szolgáltatási szerződést közműves ivóvízellátás esetén a felhasználó 30 napos határidővel felmondhatja. Ha a szerződést az ingatlant egyéb jogcímen használó mondja fel, előzetesen a tulajdonos hozzájárulását is be kell szereznie. A víziközmű-szolgáltatási szerződés felmondása nem érintheti hátrányosan az ingatlanon más felhasználó által igénybe vett közszolgáltatást.
Ebben az esetben a szolgáltatás újraindítása csak új bekötés létesítéseként végezhető.
Mivel a szennyvíz bekötővezeték leválasztása – az esetek többségében - közterületi földmunkával jár, ezért kizárólag közműegyeztetett tervdokumentáció birtokában van lehetőség a kérelmezésére.
Tájékoztatjuk, hogy a hatályos jogszabályok szerint a szennyvízelvezetési közszolgáltatás megszüntetésével kapcsolatosan felmerült költségeket, továbbá a szilárd útburkolat felbontásával és helyreállításával kapcsolatos költségeket a Felhasználó előzetesen köteles megfizetni a Szolgáltatónak.
Tájékoztatjuk, hogy a munkálatok elvégzéséhez a helyi polgármesteri hivataltól közterület bontási engedély is szükséges, a hivatal egyes esetekben szaktervező által készített forgalomtechnikai tervdokumentáció benyújtását is előírhatja.
A fenti közútkezelői, illetve önkormányzati engedélyek, illetve hozzájárulás birtokában van lehetőség arra, hogy a szolgáltatás megszűntetését a tulajdonos vagy meghatalmazottja írásban kérje Ügyfélszolgálati irodánkban, a fenti összeg(ek) megelőlegezése mellett.
Tájékoztatjuk, hogy a szennyvízbekötés megszüntetésének megrendelésekor a felhasználási helyhez tartozó vevői folyószámláján nem lehet díjtartozás.
A bekötés megszüntetésekor munkatársaink a vízmérő állását is leolvassák, és az ezen mérőállás alapján záró számlát állítunk ki, mely rendezéséről a felhasználónak gondoskodnia kell.
8. Panaszfelvétel, panaszkezelés, jogorvoslati lehetőségek
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a mindenkor hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok és Társaságunk Üzletszabályzata szerint végzi panaszkezelési tevékenységét. Ügyfélszolgálatunk a reklamációkra, panaszokra a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok által előírt 15 napos határidőn belül, egyéb megkeresésekre 30 napon belül ad választ.
Reklamációját, panaszát a következő módokon juttathatja el Társaságunkhoz:
- személyesen az Érd, Felső u. 2. alatti ügyfélszolgálati irodánkban,
- telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 23 521 591-es telefonszámon,
- e-mailben az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu címen,
- telefaxon a +36 23 521 759-es faxszámon,
- és postai úton a 2031 Érd, Pf. 55/1 levélcímen.
A hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint első ízben a kifogásával a Szolgáltatót igazolt módon meg kell keresnie!
Amennyiben a reklamációjának Társaságunk által kivizsgálását követően Önhöz eljuttatott válaszunkban leírtakat nem fogadja el, vagy kifogása van a válasszal kapcsolatban, úgy az alábbi szervekhez fordulhat jogorvoslatért:
- Érdi Járási Hivatal, Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály. Címe: 1141 Budapest, Komócsy u. 17-19., Levelezési címe: 1399 Budapest, Pf. 661., Telefon: +36 1 460 2202, E-mail: fogyved@pest.gov.hu, Honlap: www.kormanyhivatal.hu
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Ügyféliroda címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52., Levelezési címe: 1388 Budapest, Pf. 88. Telefon: +36 1 459-7777, Fax: +36 1 459-7766, E-mail: mekh@mekh.hu, Honlap: http://www.mekh.hu
- Pest Megyei Békéltető Testület. Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240., Telefon/Fax: +36 1 269-0703, Levelezési címe: 1364 Budapest, Pf.81, E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu, Honlap: http://www.panaszrendezes.hu
Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a jogvita rendezése érdekében békéltető testületi eljárást nem indít, de jogszabályi kötelezettségének megfelelően részt vesz a fogyasztók által kezdeményezett eljárásokban, az eljárás során született döntésnek azonban nem veti alá magát. A békéltető testületek neve, címe és elérhetőségei itt találhatóak meg: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Mintaszámlánkat, és az ahhoz kapcsolódó számla magyarázatot weboldalunkon megtekintheti itt. Amennyiben további kérdése merülne fel, munkatársaink telefonos ügyfélszolgálatunkon készséggel állnak rendelkezésére. Kérdéseit felteheti írásban is az ugyfelszolgalat@erdicsatornamuvek.hu e-mail címünkre megküldve.
Az ÉTCS Kft e-számla szolgáltatásáról bővebben itt talál információkat.

|